Durva szemsérülése miatt csapata a hatodik menetre már nem engedte ki a korábbi cirkálósúlyú világbajnok Enzo Maccarinellit, aki ezúttal félnehézsúlyban próbálkozott a csúcsra törni a WBA világelső Jürgen Brähmer ellenében. A walesi ökölvívó úgy véli, ha nem sebesül meg, komoly sansza lett volna nyerni: „Ha nincs ez a probléma a szememmel, akkor biztos vagyok benne, hogy megvertem volna Brähmert. Még így is elkaptam két-három alkalommal, hogy sok esetben azt sem láttam, merre mozog. Egyértelműen egy összefejelésből jött a dolog, rögtön az első percben, mindketten megsérültünk.”. Maccarinelli edzője szerint ezzel a szemmel nem lehetett tovább bokszolni: „Elég szerencsétlen dolog volt egyből az elején egy ilyen jellegű sérülést beszedni, de úgy gondoltam, amíg lehet, megadom neki az esélyt. De az ötödik menetre már tényleg nagyon durván nézett ki a szeme, nem engedhettem hát tovább a mérkőzést. Alaposan át kell majd beszélnünk, hogy merre akar továbbmenni.”
Forrás: profiboksz.hu